Európa mi vagyunk!

Európa mi vagyunk

Átlátható, szociális, fenntartható és erős Európát akarunk.

  • Az Uniót meg kell erősítenünk: közös adóbevételek, közös szociális rendszer; uniós alapjövedelem és európai minimálbér
  • Az emberbe kell befektetni: jelenleg az ország lebetonozására és egyúttal a rokonok és üzletfelek zsebének kitömésére használt uniós forrásokból az oktatást kell fejleszteni, a szegénységet kell enyhíteni, egy részét pedig utalványként kell az állampolgároknak adni
  • Titkos alkuk helyett közvetlenül választott képviselők és vezetők szabjanak irányt az EU-nak!

Gyere, csatlakozz és csináljuk meg! Mert mindenki számít!

Bővebben lejjebb.

Ha Te is egy átlátható, szociális és erős Európát szeretnél, akkor írd alá a kezdeményezést!







Feliratkozom a hírlevélre

Szólj hozzá! Mondd el a véleményed!




 Európa mi vagyunk! 

Az Európai Unió nyilvánvalóan válságban van. Az utóbbi évtizedben az EU iránti bizalom drámaian csökkent. A brit polgárok szűk többségének közelmúltbeli döntése az unióból való távozás mellett csak a jéghegy csúcsa. Az Unió jövőjét illetően tanácstalanság uralkodik, amelynek kapcsán a közbeszéd szinte kizárólag a tagországok és az uniós intézmények közti hatalmi egyensúly várható alakulásáról és az intézményi struktúra esetleges átalakításáról szól. Pedig az EU válsága ennél sokkal alapvetőbb okok miatt következett be, és csak ezen a szinten kezelhető.

 

Globális perspektívából nézve, az Európai Unió a leggazdagabb kontinens országainak gazdasági és politikai szövetsége, olyan országoké, amelyek hagyományosan a világon gyakorlatilag egyedülálló módon törekedtek olyan társadalmi célok megvalósítására, amelyeket az igazságosság, integráció, esélyteremtés, a munkanélküliségtől és a szegénységtől való védelem, a tőke és a munka közötti méltányos alkuviszonyok és az alapvető közszolgáltatásokhoz való univerzális hozzáférés fogalmaival ragadhatunk meg. Ma azonban az Unió polgárainak tizede él szegénységben, negyede bizonytalanságban, a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitéve. A legtöbb tagországban nemcsak a nagyszámú munkanélküli él szegénységben, hanem a munkával rendelkezők jelentős része is a szegénység felé sodródik. Számos uniós országban a reálkeresetek a 2008-as válság előtti szint alatt vannak. Az Unió egészét tekintve dolgozó háztartások közel tizede van kitéve a szegénység kockázatának. A gyerekek negyede-harmada él szegénységben. A leggazdagabb egy százalék eközben a régió vagyonának egyharmada fölött rendelkezik (a nem EU-tag európai országokat is beleértve), a luxuscikkek piaca példátlan gyorsasággal bővül, míg a legszegényebb 40 százalékra a kontinens nettó vagyonának 1 százaléka jut.

A jövedelem és a vagyon koncentrációja együtt jár a politikai döntéshozatal befolyásolásának kvázi-monopóliumával. Mind az uniós szinten, mind a tagállamok szintjén nagy befolyású, átláthatatlan, ellenőrizhetetlen lobbik fogságában van a mindannyiunk jólétét, egészségét és biztonságát érintő szabályozási kérdések eldöntése, beleértve olyan alapvető kérdésekét is, mint adórendszer szerkezete, és a gazdasági válság terheinek elosztása. Az Eurobarométer-adatok szerint az uniós országok többségében egyre többen vélik úgy, hogy a kormányzat a gazdasági elit foglya, s ezzel párhuzamosan növekszik a demokráciával szembeni általános elégedetlenség, különösen a periféria országaiban.

A gazdasági válság nyomában bevezetett, a költségvetési egyensúly javítását és az államadósság csökkentését szolgáló intézkedéscsomagok, amelyek jelentős részét egy informális, nem elszámoltatható ad hoc fórum, az Európai Bizottságból, az IMF-ből és az Európai Központi Bankból álló „Trojka” kényszerített egyes országokra, aláásták a jövedelmi egyenlőtlenségek társadalmi hatását moderáló mechanizmusokat. A legnagyobb mértékben az oktatásra és egészségügyre szánt közkiadások csökkentek. Emellett általános trend a munkaerőpiac deregulációja, amelynek legfontosabb következménye a bérek lefelé tartó versenye, a minimálbérek és a közszférában dolgozók béreinek befagyasztása, illetve csökkentése, és a kollektív alkumechanizmusok látványos eróziója, a szakszervezetek visszaszorulása, egyes országokban szinte eltűnése.

Számos országban, a válság előtti struktúrával összehasonlítva, az adórendszer szerkezetében még hangsúlyosabbá vált a munka túladóztatása, szemben a tőke és a vagyon adóztatásának visszaszorulásával, a jövedelmi spektrum alján elhelyezkedők adóterheinek növekedése, a spektrum tetejének kedvezményezése mellett. Ebben fontos szerepe van az EU-tagországok közti méltánytalan adóversenynek. Az Unión belül tőkéjüket, áruikat és szolgáltatásaikat szabadon mozgató nemzetközi nagyvállalatoknak abban a tagországban kellene adózniuk, ahol a profitjuk keletkezik, ezzel szemben, ahogy erre a LuxLeaks botrány rávilágított, egyes tagországok sportot űznek a több uniós ország társasági adóalapjának elvonásából.

Az utóbbi egy-másfél évtizedben Európa, a vagyoni és jövedelmi skála tetején levőktől eltekintve, mindenki számára jóval barátságtalanabb és igazságtalanabb hely lett, visszaszorult a szolidaritás, a gazdasági teljesítmény eredményének méltányos elosztását szolgáló mechanizmusok, a jövedelmi egyenlőtlenségek hatásait mérséklő biztosítékok és az életesélyek szempontjából alapvető közszolgáltatások visszaszorultak, leromlottak vagy egyenesen felszámolódtak. Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni azon, hogy a társadalmi bizalom csökken, a politika intézményekkel szembeni elégedetlenség nő, a politikai tér közepe kiürül, erősödik a demagóg és autoriter ajánlatok iránti fogékonyság, Ez nem kedvez az olyan politikai projekteknek, amelyekhez bizalom, együttműködés, méltányosságon alapuló kompromisszumkeresés szükséges, amilyen az Európai Unió is. Ehhez járul a sokat emlegetett demokráciadeficit, az Uniós intézmények távolisága, hiányos átláthatósága és csak közvetett vagy gyenge politikai elszámoltathatósága, a lobbiérdekeknek való kitettsége, és az a jelenség, hogy a társadalmi-gazdasági válsághelyzetekkel küzdő kormányzatok számára mi sem egyszerűbb, mint a válság kezelésében valóban kritizálható szerepet játszó uniós intézmények, „Brüsszel” bűnbakként való használata a belpolitikai küzdőtéren. Ezeket a folyamatokat nagyban felgyorsította a menekültválság, ami természetesen hatással van az Unió polgárainak biztonságérzetére, ezzel a nacionalista populizmus malmára hajtja a vizet, a népességarányosan legnagyobb befogadó országokban érezhető hatással lesz az alacsonyabban képzettek munkaerőpiaci pozícióira, és ékesen demonstrálja az európai politikai intézmények tehetetlenségét.

Ez az a helyzet, aminek a megoldásán múlik az európai integráció jövője. A Párbeszéd az következőkben megfogalmazott változtatásokat javasolja:

 

Mindenkit felemelő gazdasági fejlődést!

Ne csak egyesek járjanak jól, hanem mindenki! Akik az EU félmilliárdos közös piacához hozzá akarnak férni, a gazdasági tevékenység hasznát méltányos arányban osszák meg a társadalom egészével.

 

Közös gazdaságpolitika mellett közös szociálpolitikát, szociális uniót!

A jelenlegi kohéziós politika helyébe az uniós tagállamok közötti szolidaritásnak olyan intézményrendszerét kell állítani, ami valóban szolgálja a periféria országainak felzárkóztatását és a társadalmaik kohézióját. A szegényebb tagországok felé irányuló szolidaritási támogatásoknak nem az infrastruktúra, hanem az emberi tőke fejlesztésére kell irányulnia. Így az ingyenes óvodai ellátás, köz- és felsőoktatás, és egészségügyi ellátás biztosításán, és legszegényebbek szociális védelméhez kellene hozzájárulnia. Az uniós támogatásokhoz való hozzáférés esetében fel kell váltania a pályázati rendszert egy szigorú, objektív szempontok szerinti elosztási rendszerrel, valamint az embereknek lehetővé kell tenni a közvetlen igénybevételi lehetőséget megadott mértékig és feltételek alapján, egyfajta utalványrendszer keretében.

 

Európai alapjövedelem és minimálbér!

Az uniónak célul kell kitűzni, hogy a reálbérek növekedése ne maradjon el a termelékenység növekedésétől, figyelemmel a periféria országainak bérfelzárkóztatására.

Az uniós minimálbér bevezetése megteremtené a feltételét az uniós alapjövedelem bevezetésének, amelyhez képest az uniós minimálbérnek ösztönzőnek kell lennie a munkaerőpiacra való belépést illetően.
Munkanélküli ellátások, felnőttképzések, átképzések és a munkavállalói jogok közösségi minimumszintjét is biztosítani kell.

 

Közös adópolitikát!

Olyan Európai Uniót szeretnénk, amelyben a tagországoknak eladósodás nélkül is van elég forrásuk arra, hogy a szociális védelem és a közszolgáltatások magas szintjét tartsák fenn. Ehhez a forrás biztosításában a magas jövedelmek, a tőke, a vagyon, a pénzügyi tranzakciók és a környezetterhelés-környezethasználat adóztatásának a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet kell játszania. Közös, esetleg termelékenységgel vagy egy főre jutó GDP-vel indexált társaságiadó-minimumra van szükség, és közös minimumfeltételeket kell megállapítani a vagyon adóztatását és a zöldadókat tekintve.

 

Fel kell számolni az adóparadicsomokat!

Elodázhatatlan, hogy uniós együttműködéssel leszereljük az Európai Unió területén működő cégek adóelkerülési stratégiáit. El kell érni, hogy a vállalkozások ott fizessenek adót, ahol a valódi gazdasági tevékenységük folyik, profitjuk keletkezik. Közös immunmechanizmus kell az adóparadicsomok, és a jövedelmüket adóparadicsomokba irányító vállalkozásokkal szemben. Az Unió területén működő vállalkozások tulajdonviszonyait teljesen átláthatóvá kell tenni.

 

Európai szintű bejelentővédelmet, európai ügyészségi hivatalt!

A bejelentő-védelem európai szinten megfelelő védelmet kell, hogy kapjon.  A közérdekű bejelentők szerepe a demokráciák működésében elengedhetetlen, hiszen olyan közérdekű adatokat hoznak nyilvánosságra, amelyek a köz számára fontosak, de nélkülük többnyire elsikkadnának.

Szorgalmazzuk az Európai Ügyészi Hivatal felállítását, annak érdekében, hogy az EU-nak végre legyen egy megfelelő hatáskörökkel és forrásokkal rendelkező szerve, amely nyomozásokat folytathat az európai forrásokat érintő csalás és korrupció leküzdése érdekében. A csalások leküzdése kulcsfontosságú, hogy az európai források ténylegesen elérhessék céljaikat és az európai polgárok megelégedésére működhessenek.

Demokratikus Uniót!

Az uniós szintű politikai döntéshozatalt, a mindenkit érintő szabályozók megalkotását ki kell szabadítani a gazdasági elit érdekeinek fogságából. Átláthatóvá kell tenni a döntéshozási folyamatokat és a lobbitevékenységeket.

Nagyobb súlyt kell adni a közvetlenül választott képviselőknek; az Európai Parlamentnek a Tanács rovására, és bővíteni kell a közvetlenül a polgárok által megválasztott vezetők körét annak érdekében, hogy az Unió a polgárainak támogatását élvezve, egyben hatékonyabban működjön, legyen szó bár a belső ügyek megoldásáról vagy az eredményes fellépésről globális kérdésekben.

 

Gyere, csatlakozz és csináljuk meg!

Mert mindenki számít!